Franz Schubert zenéje a XIX. század első felében lezárta azt az időszakot, amelyet bécsi klasszikának nevezünk a zenetörténetben, és amelynek legfontosabb képviselői Beethoven, Haydn vagy Mozart. Schubert formai újításaival, a dallam szépségének kiemelésével és a lírai hangvétellel megnyitja a romantika korstílusát a zene számára.

• Schubertnek köszönhetjük a klasszikus dal repertoárját: hangszeres kísérettel előadott, többversszakos vers szövegére írt dallam. (Így közvetve ugyan, de a népdalok mellett ő is hozzájárult a mai popzene kialakulásához.) Főleg klasszikus német költők (pl. Goethe, Heine) verseinek felhasználásával komponált.
• Mozarthoz hasonlóan nem akarta kreatív energiáit megtörni jövedelmező munkák végzésével: alig foglalkozott mással a zeneszerzésen kívül, azzal viszont szinte éjjel-nappal, alkotókedve egész életén át töretlen maradt. Emiatt folyamatos anyagi gondokkal küzdött, az éhezésből barátai segítették ki, illetve rövid időszakokra arisztokrata támogatók, mecénások karolták fel (többek között az Esterházyak). Annyira nem volt érzéke az anyagiakhoz, hogy művei kéziratát szinte kottapapír áron adta el a kiadóknak, amelyeket nem sokkal halála után több ezerszeres áron értékesítettek – Schubert több más művészhez hasonlóan halála után vált igazán elismertté.
• Hatalmas dalrepertoáron túl korszakalkotóak nagyzenekari szimfóniái, vagy kisebb apparátust foglalkoztató kamaraművei (vonósnégyesek). 
• Schubert rendkívül fiatalon, 31 évesen halt meg. A feljegyzések alapján nem lehet egyértelműen azonosítani a halál közvetlen okát, a találgatások között szifilisz, higanymérgezés és tífusz is szerepel. A rossz nyelvek szerint Schubert szerencsétlen szerelmi élete, első kalandja okozta vesztét... 

Schubert egyik leghíresebb dalának, A halál és a lányka címűnek a témáját dolgozza fel Roman Polanski 1994-es filmje azonos címen, főszerepben Sigourney Weaver és Ben Kingsley.