Az 1915-ben született jazz- és bluesénekesnő a leghitelesebb módon interpretálta zenéjével azoknak az afro-amerikai tömegeknek a sorsát, akik a rabszolgaság eltörlése után egy-két generációval teljes kiszolgáltatottságban igyekeztek új életet kezdeni az amerikai iparosodó nagyvárosok forgatagában.
- Holiday 1915-ben született, édesapja még születése előtt elhagyta a családot, kiszolgáltatott édesanyja hamarosan Philadelphiából New Yorkba költözött a jobb lehetőségek reményében.
- Még 14 éves sem volt, amikor édesanyja és ő maga is a prostitúciót volt kénytelen választani egyéb munkalehetőség teljes hiányában a gazdasági világválság sújtotta Harlemben.
- A tragikus gyerekkor rányomta bélyegét Holiday egész jellemére, összeférhetetlen természetére, akivel nagyon nehéz együttműködni, közösen dolgozni – de akinek önkifejező ereje hihetetlen mélységű érzésekből táplálkozik.
- Még tinédzserkorban kezdett énekelni Harlem klubjaiban, és hamarosan felfedezték a 30-as évek meghatározó szving-zenészei, köztük a szaxofonos Lester Young.
- Pályájának idő előtt véget vetett drogfüggősége miatt megromlott egészségi állapota – 44 évesen hunyt el máj- és szívelégtelenség következtében.
- Énekstílusa megelőlegezte a mai modern RnB és popénekesek technikáját, hatását igazán csak az utókor ismerte el, mind a négy Grammy-díját poszthumusz nyerte.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.